Szél Bernadett: Magasan képzett genderszakemberekre van szüksége a hazának

Már maga Szél Bernadett LMP-ideológus is felemelte szavát az egyetemi gender szak megszüntetése ellen, ugyanis kijelentette, az Alkotmánybírósághoz fordul. „A 21. századra sok minden megváltozott, és a kormánynak ahelyett, hogy letűnt időket akarna hatalmi szóval visszahozni, azon kellene gondolkodni, a változó körülmények között hogyan tudunk a lehető legélhetőbb viszonyokat teremteni a nők és a férfiak …

Már megint férfi homoszexuális örökbefogadást reklámoz a Nők Lapja

Talán páran emlékszünk rá, hogy a Nők Lapja karácsonyi számában olyan egész oldalas hirdetés jelent meg, ami a homoszexuális férfiak gyereknevelését reklámozta. Ekkor a CitizenGO aktív közössége 16 000 tagja petícióban kérte a Nők Lapja vezetését, hogy a jövőben tartózkodjanak az ehhez hasonló tartalmak megosztásától. Sajnos fél évbe se került, hogy újra beleálljon a témába a Nők Lapja, most éppen az online …

Budaházy Edda: Mondj nemet az őrületre!

Mint ismert, a Momentum hazaárulója, az EP-képviselő Donáth Anna a homofóbia világnapján uszított a normalitás párti emberek ellen. Azok ellen, akik azt gondolják, hogy normális család az apa+anya+gyerekek. Budaházy Edda viszont szót kért magának a normális családok védelmében, és kioktatta a momentumos, aberrált politikust: “Nemrég volt egy homofóbia és egy transzfóbia elleni világnap. Sajnálatos, hogy normális …

A genderlobbi újabb győzelme: börtön jár a normalitásra nevelő szülőknek

Az egyre agresszívebben terjeszkedő genderlobbi élharcosai újabb győzelmet könyvelhettek el maguknak, ugyanis sikerült elérniük, hogy mostantól börtönbüntetéssel legyenek sújthatóak azok a szakemberek és szülők Németországban, akik nemi identitászavarral küzdő fiatalokon próbálnak terápiás eszközökkel segíteni. Természetesen a hazai liberálisok, élükön a momentumos Donáth Annával, kitörő örömmel fogadták, hogy azokat a német fiatalokat, akiknek szükségük lenne efféle …

A Momentum EP-képviselői a melegeket siratják

A homofóbia elleni világnap alkalmából a Momentum két címeres hazaárulója is megosztotta a gondolatát a közösségi oldalon. Cseh Katalin szerint a magyar leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex közösség számára a korlátozások nem érnek véget ma éjfélkor. Megtudhatjuk a bejegyzéséből, hogy a buzik nincsenek biztonságban ma Magyarországon. Sőt folytatja egy kis fideszezéssel: Az elmúlt …

Bősz Anett és az LMBTQIA: sokan közülük rejtőzködve kényszerülnek élni

A DK-s politikus a homofóbia elleni világnapján írt egy drámai bejegyzést. Magyarországon tíz éve folyamatos a visszafejlődés ezen az úton.– írja Fletó ultraliberális angyala. „Ma van a homofóbia elleni világnap. Sajnos ebben az országban több millió honfitársunkkal (nőkkel, fogyatékossággal élőkkel, melegekkel, romákkal, bevándorlókkal…) érzékelteti nap mint nap a hatalom, hogy másodlagos állampolgárok, és »nem valók« az »elfogadható« kategóriába. Nemrégiben …

Ferde hajlamok észlelhetők a gyros késes érdi románál

Sokaknak már nem kell bemutatni B. Józsefet (alias Ali Abdul Aziz, alias Ali Isam Ra alias Baross Gábor – ezeket a neveket elmondása szerint a Francia Idegenlégióban kapta), aki Érd települést és a helyi rendőröket gyros késsel tartja rettegésben. A roma tulajdonságait aktívan gyakorló agresszív bűnöző szerepléséről még a TV2 Tények műsora is részletesen tudósított …

Szivárványos táskával érzékenyít az IKEA

Az IKEA a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnap (május 17.)  alkalmából limitált szériás szivárványszínű szatyrot dobott piacra, hogy ezzel mutassa meg, hogy  támogatja a homoszexuális, biszexuális, transznemű embereket szexuális orientáltságuktól és nemi identitásuktól függetlenül.  Magyarországon az eladott táskákból befolyt teljes összeget a Háttér Társaságnak utalják, annak a másságot propagáló szervezetnek, akik kiskorú iskolásoknak tartanak érzékenyítő programokat a …

Svédországban transz-tábort szerveznek gyerekeknek: a felső korhatár 12 év

Ha valaki esetleg azon gondolkodott volna, milyen táborba küldje el gyerekét idén nyáron, ha egyáltalán lesz rá lehetőség, most már meg is lehet a válasza. A haladó liberális szülők be tudják adni a kicsiket egy transznemű táborba is, ahol ráadásul a felső korhatár 12 év. A határok így egyre mosódnak el, a kisgyerekek befolyásolása pedig …

Pedofil botrányba keveredett az egyik legnézettebb magyar YouTuber

Kiskorúak molesztálása, nők bántalmazása, agresszív dühkitörések és folytonos hazudozás jellemző az egyik legnézettebb YouTuberre Herby-re ex-élettársa elmondása szerint. “Nem bírtam tovább, könnyítenem kellett a lelkemen.” – fogalmazott a bántalmazott lány. Akik esetleg nem ismernék D. Péter alias Herby munkásságát, azoknak elmondjuk, hogy a magát életművésznek tartó, videós gameplay-ekkel, saját készítésű animációkkal (Anyád! sorozat) és “otthoni …